Hugo PAGET Photographie
Az év legjobban várt versenye, a francia MB Race maraton, ahol 70 km-en 3500 méter szint vár rám. Verseny előtti napokban egy intenzív gyomorrontás zavarta meg a már 4 napja tartó akklimatizálódás és kinti edzéssorozatot, pályabejárást. A verseny napján ébredés 3:30-kor, teljes alvásidő 5.15 perc. Ebből a Garmin szerint 2 óra 6 perc mélyalvás ami egészen jónak mondható. Gyors reggeli, hasmenés szerencsére távozott, az meg hogy mennyi erőt vett ki majd a rajt után eldől. Az utazás Megéve-be nem volt egyszerű, forgalom alig, viszont szinte minden irányból lezárták a centrumot és nem találtunk parkolóhelyet sem. Ekkor vette észre Anastasiya hogy több autó a táblákkal, szalagokkal lezárt részekre behajt és beáll a verseny melletti nagy parkolóba, mivel szervezők még 4 óra 40 perckor nem irányították a forgalmat, mi is átbújtunk a szalag alatt:-). Ez volt az első negatív tapasztalatom. Rögtön utána a másik, 1198-as rajtszámot kaptam. A SOMFY ULTRA névre keresztelt verseny mindhárom távjának (70, 100 és 140) indulói a kiadott rajtszámok szerint blokkokból indulhattak. De minden (kb 1200) versenyző egy nagy rajttal vágott neki a versenynek, azért mert így mindenki a verseny döntheti el melyik távot fogja teljesíteni. Az első választási pont a 70 km-es táv céljában volt, itt tudtál kimenni a másik két távra vagy balra lekanyarodtál a 70-es célkapuba. A 100 km-es táv célja egyébként egy szomszéd településen volt Combloux-ban. Anastasiya viccesen meg is jegyezte hogy vagy a 70-re vagy a 140-re menjek, mert azok ide Megéve-be jönnek vissza majd:-) Szóval visszakanyarodva az 1198 -as rajtszámra látva a blokkokat ezzel kb az utolsó 200 induló között kellett rajtolnom. Amit az elküldött UCI Master2 licencem és látva a rajt után a körülöttem indulók teljesítményét nem igazán értettem. Azért pár száz hellyel előbbről rajtolásomnak lett volna realitása. Na de 6:00-kor pontban elrajtoltunk 8 celsius fokban kicsit csípős volt. Végül rövid mezben, karszárral és mellényben vágtam neki látva az aznapra jósolt időjárást ez jó döntésnek tűnt. Hátizsákban a kötelező elemek és rajta a háti rajtszám, amit mindig látható helyen kértek viselni, emiatt is praktikus volt a hátizsák, erre tűztem fel a rajtszámot. Mire átjutottam a rajtkapun kb 5 perc ment el, sokan visszafordulva a nyeregből úgy integettek a családjuknak mintha valami háborúba mentünk volna, mindehez valami brutál dramatikus zene is szólt. A rajtunk egy rövid városi emelkedővel, majd gurulással kezdődött kb 1,5 km-ig utána megkezdtük az első nagy mászást a korábban említett 11 km-tert 1000 méter szinttel fel egészen a Tette du Torrazra 1930 méter magasságba. Közben talán már 10 Celsiusra is emelkedett a hőmérséklet de az aszfaltos emelkedőn a darálóban nem fáztam kicsit sem, próbáltam a tömegben a réseket keresni, néha sikerült itt ott kibújni haladni előre, de egyszerűen annyira sokan voltak és annyira lassan haladtak, megálltak, beszélgettek, semennyire nem figyelnek arra hogy engedjék a gyorsabbakat hogy ez eléggé elvette a kedvem. Közben még a gyomrom is émelygett kicsit és éreztem (ahol épen tudtam haladni) hogy a wattok 50-60 -al a megszokott értékek alatt (20-25%-al kevesebb) voltak. A táj így reggel egyébként még különlegesebb volt mint csütörtök délután, mentálisan sokat segített hogy az első nagy mászsáson végig tudtam, tudtam mikor mi fog következni, volt benne pár egészen rövid lejtő és technikásabb részek is. Aztán kb az emelkedő 2/3-tól elkezdett szétszakadni a mezőny, itt már lehetett előzni haladni is. Közben elmentünk a hütte mellett is szépen fogytak a szintek a Garmin climb pro-ban. Felértünk a tetőre, az utolsó 200 méter tolós lett nekem is, majd egy 2 nyomos gyors lejtőzés következett kb 2 percig, aztán hirtelen egy iszonyatos tömeg előttem, mindenki álló pozícióban. Nem láttam még ilyet, szerintem legalább 150-200 várt ott valamire. Akkor nagyon rossz érzésem lett, tömegbukásra vagy valami életmentő beavatkozásra gondoltam. Szerencsére egyik sem, csak az 1100 méter szintet amit 11 km alatt (nekem 1 óra 10 perc volt kb) másztunk meg a szervezők úgy gondolták 4,5 km alatt lehozzák 
így innentől egynyomos letörések tömkelegén kellett haladni, amik az előző napi esőzéstől felázva sáros talajjal és sok gyökérrel voltak fűszerezve. Ez a sok ember arra várt ahol a kétnyomos erre az útra beszűkült, ott egyesével szaladtak le a bringások és ezért alakult ki ott ez a dugó. Pár perc várakozás itt is elment. Itt már nem zavart semmi, tudtam hogy hosszú és kemény nap lesz, próbáltam élvezni és amennyire lehet koncentrált maradni, itt már megéreztem mi lesz az a teljesítmény amit ki tudok hozni magamból, mi lesz az a watt amire be kell álljak és ezt tartani tudjam. Ez a lefelé nagyon nehéz volt technikailag nekem, több helyen leszálltam és lefutottam a bringával. Ez mentálisan eléggé lehúzott, mert már elég sok országban jártam, sok a tapasztalat de ez a pálya minden tudásom felülmúlta itt. Aztán 2 rövidebb mászás következett 400 méteres szintekkel, itt La Giettaz és Flumet falukba érkeztünk ahol végre egy pillanatra láthattam a családom, Flumetben egy puszira, ölelésre meg is álltam, belefért az időbe. A lefelék itt is nagyon technikásak voltak, köves, gyökeres lefelék, nedves talajjal, csúszott mint a disznó. Az időjárás közben közel 20 fokig emelkedett, a mellény és a karszár már nem kellet, azt levettem és tartottam 3 pisiszünetet is. Az első 2 frissítőben nem álltam meg, mindenem volt. Viszont ezek újabb negatív pontok számomra, ebben a nagy mezőnyben kis asztalok a pálya mellett, ahol iszonyatos a tömeg, a bringákat lefektetik a földre ahogy meglátják a frissítőt, senkit nem zavar hogy megy tovább aki nem szeretne megállni. Ilyet se láttam még, valahogy átverekedetem rajtuk, a két kisebb emelkedőn is sok versenyzőt tudtam megelőzni, az émelygés elmúlt, a watt és a pulzus beállt, úgy gondolom ivás, evés is rendben volt. A frissítőpontokon iszonyatosan jó hangulat volt egyébként, sok ember, mindenkinek szurkoltak, bemondta a spiker az áthaladók nevét, időeredményét. 38 km-nél Flumetben még úgy gondoltam kimegyek a 100 km-re de Praz -sur -Arlyban 42 km-nél az utolsó nagy mászás előtt már éreztem hogy 70-nél kijövök. Érdekes hogy pillanatok alatt mennyi gondolat, érzés cikázik az ember agyában ilyenkor, mennyi minden változik. Praz- sur - Arleyban láttam utoljára a családom, ez nagyon sokat jelentett, mert ezen a versenyen nagyon egyedül voltam. Bárhol versenyeztem idén mindig volt 1-2 ismerős arc vagy mez, vagy hang, vagy szó. De itt minden nagyon idegen volt. Szóval 42 -nél megkezdtük az utolsó nagy mászást, ahol 11 km alatt ismét 1000 méter szintet kellett mászni, itt már jóval kevesebb volt az aszfalt és az erő is. Még a mászás előtt volt egy frissítőpont ahol már én is megálltam, vizet szerettem volna, de akkora volt a sor, hogy a lábak között bemásztam az asztal alá és kihúztam onnan egy karton vizet, ez tűnt gyors megoldásnak. 2039 méterre mentük fel a Mont Voresre, na itt már sok embernek volt izomgörcse, akik egyszerűen előttem eldőltek jobbra-balra én kiegyensúlyozott tempóval haladtam felfelé, 2 helyen itt is tolós lett a meredekség miatt. De több mint 1 óra 30 perc alatt felértem és közel 8 km-en át a tetőn haladtunk szinte síkon, itt 50 méter -es emelkedő volt 3 ami már nagyon nem esett jól, nagyon fárasztó volt ez a rész, sok kővel és patakátkeléssel, de a panoráma és a klíma feledhetetlen, leírhatatlan volt. Talán sosem bringáztam ennyire szép helyen még életemben. Aztán 63 km-nél ismét lehoztak 850 méter szintet 5,5 km alatt, na itt már száraz volt a terep, de ismét brutál technikás, ráadásul itt már mentálisan is fáradt voltam, itt többen megelőztek, mivel eléggé elől mentem itt már a mezőnyben nem tudom hogy Ők végül melyik távra mentek, itt is volt nekem pár lefutás. Épségben, biztonságban szerettem volna beérni, itt már semmit sem kockáztattam. Végül abszolút 74.-ként 6 óra 36 perces eredménnyel megérkeztem az 565 célbaérkező között, ez a kategóriámban 21. helyet jelentette a 185-ből. Hát ezek az eredmények messze felülmúlták az elvárásaim, főleg a verseny előtti tatáros kaland után. Egyébként a 70 km-es távon a franciák mellett 11 országból érkeztek versenyzők , érdekes hogy milyen országokból ( 2 afgán, 2 német, 15 belga, 5 spanyol, 3 olasz, 3 macedon, 1 uj-zálandi, 2 angol, 1 svéd és 8 svájci és jómagam). A 40 külföldi versenyző között pedig a 13. lettem. A mért versenyidő és a Garmin által mért idő között volt kb 32 perc differencia, ez volt a felfelé, lefelé tolásokra és az EÜ szünetekre fordított idő. Az átlag teljesítmény pedig 50 watt-al volt kevesebb az idei 11 verseny átlag wattjánál. A táv 70,2 km, a szint 3250 m, az elégetett kalória pedig 3350 kcal volt. Hát ennyit a statisztikáról. A célba gurulva rögtön megkaptam a finisher technikai pólót, amit tök jól néz ki, majd megérkezett a család is. Legurult az első 2 sör és megkezdődött az élmények feldolgozása.
így innentől egynyomos letörések tömkelegén kellett haladni, amik az előző napi esőzéstől felázva sáros talajjal és sok gyökérrel voltak fűszerezve. Ez a sok ember arra várt ahol a kétnyomos erre az útra beszűkült, ott egyesével szaladtak le a bringások és ezért alakult ki ott ez a dugó. Pár perc várakozás itt is elment. Itt már nem zavart semmi, tudtam hogy hosszú és kemény nap lesz, próbáltam élvezni és amennyire lehet koncentrált maradni, itt már megéreztem mi lesz az a teljesítmény amit ki tudok hozni magamból, mi lesz az a watt amire be kell álljak és ezt tartani tudjam. Ez a lefelé nagyon nehéz volt technikailag nekem, több helyen leszálltam és lefutottam a bringával. Ez mentálisan eléggé lehúzott, mert már elég sok országban jártam, sok a tapasztalat de ez a pálya minden tudásom felülmúlta itt. Aztán 2 rövidebb mászás következett 400 méteres szintekkel, itt La Giettaz és Flumet falukba érkeztünk ahol végre egy pillanatra láthattam a családom, Flumetben egy puszira, ölelésre meg is álltam, belefért az időbe. A lefelék itt is nagyon technikásak voltak, köves, gyökeres lefelék, nedves talajjal, csúszott mint a disznó. Az időjárás közben közel 20 fokig emelkedett, a mellény és a karszár már nem kellet, azt levettem és tartottam 3 pisiszünetet is. Az első 2 frissítőben nem álltam meg, mindenem volt. Viszont ezek újabb negatív pontok számomra, ebben a nagy mezőnyben kis asztalok a pálya mellett, ahol iszonyatos a tömeg, a bringákat lefektetik a földre ahogy meglátják a frissítőt, senkit nem zavar hogy megy tovább aki nem szeretne megállni. Ilyet se láttam még, valahogy átverekedetem rajtuk, a két kisebb emelkedőn is sok versenyzőt tudtam megelőzni, az émelygés elmúlt, a watt és a pulzus beállt, úgy gondolom ivás, evés is rendben volt. A frissítőpontokon iszonyatosan jó hangulat volt egyébként, sok ember, mindenkinek szurkoltak, bemondta a spiker az áthaladók nevét, időeredményét. 38 km-nél Flumetben még úgy gondoltam kimegyek a 100 km-re de Praz -sur -Arlyban 42 km-nél az utolsó nagy mászás előtt már éreztem hogy 70-nél kijövök. Érdekes hogy pillanatok alatt mennyi gondolat, érzés cikázik az ember agyában ilyenkor, mennyi minden változik. Praz- sur - Arleyban láttam utoljára a családom, ez nagyon sokat jelentett, mert ezen a versenyen nagyon egyedül voltam. Bárhol versenyeztem idén mindig volt 1-2 ismerős arc vagy mez, vagy hang, vagy szó. De itt minden nagyon idegen volt. Szóval 42 -nél megkezdtük az utolsó nagy mászást, ahol 11 km alatt ismét 1000 méter szintet kellett mászni, itt már jóval kevesebb volt az aszfalt és az erő is. Még a mászás előtt volt egy frissítőpont ahol már én is megálltam, vizet szerettem volna, de akkora volt a sor, hogy a lábak között bemásztam az asztal alá és kihúztam onnan egy karton vizet, ez tűnt gyors megoldásnak. 2039 méterre mentük fel a Mont Voresre, na itt már sok embernek volt izomgörcse, akik egyszerűen előttem eldőltek jobbra-balra én kiegyensúlyozott tempóval haladtam felfelé, 2 helyen itt is tolós lett a meredekség miatt. De több mint 1 óra 30 perc alatt felértem és közel 8 km-en át a tetőn haladtunk szinte síkon, itt 50 méter -es emelkedő volt 3 ami már nagyon nem esett jól, nagyon fárasztó volt ez a rész, sok kővel és patakátkeléssel, de a panoráma és a klíma feledhetetlen, leírhatatlan volt. Talán sosem bringáztam ennyire szép helyen még életemben. Aztán 63 km-nél ismét lehoztak 850 méter szintet 5,5 km alatt, na itt már száraz volt a terep, de ismét brutál technikás, ráadásul itt már mentálisan is fáradt voltam, itt többen megelőztek, mivel eléggé elől mentem itt már a mezőnyben nem tudom hogy Ők végül melyik távra mentek, itt is volt nekem pár lefutás. Épségben, biztonságban szerettem volna beérni, itt már semmit sem kockáztattam. Végül abszolút 74.-ként 6 óra 36 perces eredménnyel megérkeztem az 565 célbaérkező között, ez a kategóriámban 21. helyet jelentette a 185-ből. Hát ezek az eredmények messze felülmúlták az elvárásaim, főleg a verseny előtti tatáros kaland után. Egyébként a 70 km-es távon a franciák mellett 11 országból érkeztek versenyzők , érdekes hogy milyen országokból ( 2 afgán, 2 német, 15 belga, 5 spanyol, 3 olasz, 3 macedon, 1 uj-zálandi, 2 angol, 1 svéd és 8 svájci és jómagam). A 40 külföldi versenyző között pedig a 13. lettem. A mért versenyidő és a Garmin által mért idő között volt kb 32 perc differencia, ez volt a felfelé, lefelé tolásokra és az EÜ szünetekre fordított idő. Az átlag teljesítmény pedig 50 watt-al volt kevesebb az idei 11 verseny átlag wattjánál. A táv 70,2 km, a szint 3250 m, az elégetett kalória pedig 3350 kcal volt. Hát ennyit a statisztikáról. A célba gurulva rögtön megkaptam a finisher technikai pólót, amit tök jól néz ki, majd megérkezett a család is. Legurult az első 2 sör és megkezdődött az élmények feldolgozása.Itthon több emberrel beszéltem hosszabban a versenyről és mindenki megkérdezte indulnék -e itt újra? A válaszom határozott nem, több ok miatt is. Egyrészt ez egy nyaralás része volt, nagyon messze volt, nagyon sok energia és pénz volt ebben, ha lesz jövőre is hasonlóra lehetőség szeretnék új országot új versenyt felfedezni. Másrészt ez a pálya azért több helyen kifogott rajtam le és fel is, ahoz hogy itt jól menjek, azt gondolom újjá kellene születnem, az meg nem reális, emiatt pedig nem túl motiváló.
Összességében a versenyen megtapasztalt negatív élmények ellenére is a versenyen átélt pozitív élmények, atmoszféra, panoráma, a táv/szint aránya és a teljesítés élménye az MB Race-t hosszú időre a TOP5 bringás élményeim közé tette.
Hugo PAGET Photographie