Valamar MTB Maraton, 1 ezüst és 1 DNF története

Szeptember 16.-án a horvát Valamar Terra Magica MTB Maraton álltunk rajthoz. Az UCI versenynaptárában is szereplő horvát futam Rabacból indult, gyönyörű tengerparti panorámával. Csapatunkat Anastasiya képviselte, aki ezúttal a 52 km-es közép távot választotta, Peti pedig a 72 km-es hosszú távon indult. Anastasiya megküzdött a távval és a tereppel, aminek az eredménye egy újabb dobogós helyezés, egy ezüstérem lett az eredménye. Az érmet pedig a maga az ukránok profi ridere, Yana Belamonia adta át. A pódiumra szólítás perceiben ép a mentősök ápolták a sebeit, de a megfelő pillanatra odaértünk.  Peti sajnos 58 km után a verseny feladása mellett döntött.

Anastasiya rövid beszámolója: "Örulok hogy túléltem es hogy végigcsináltam.. először mentem közép távon, de talán hogy nem ideális versenyt választottam erre: durva, nehéz, tehnikás, köves pálya brutál lefelékekkel, 52km 1700m szinttel 33 fokban. Szóval, meghaltam, többször feladtam fejben, ha tudtam volna hogy hazamenni biztos abbahagytam volna a versenyt 🙂 Többször felborultam, de szerencsére semmi komoly, utolsó lefelén nem éreztem a kezeimet, nem is tudtam fékezni, váltani. A célba úgy érkeztem hogy semmi energiám, se kedvem nem volt, biciklit látni sem szerettem volna. Egyébként nagy élmény volt, holnap biztos mindent kicsit pozitívabban fogok látni. Most csak gumi maci a lelkemnek és a pihenő a testemnek 🙂"

Peti analitikus elemzése a történtekről egy héttel a verseny után: "Több mint tíz éve veszek részt MTB versenyeken, egyre hosszabb távokon, egyre nehezebb pályákon és 2 éve szinte már csak külföldön. Erőnléti probléma miatt még korábban soha (technikai probléma miatt is csak egyszer 2009-ben) nem adtam fel versenyt. A múlt heti pálya viszont kifogott rajtam, megtörtént ez is. Sok - sok órát töprengtem azóta is ezen és azért is írok erről most, mert egyrészt a gyengeségeinkről ritkán írunk, másrészt tanulságos az eset. Amikor a 72 km-es ( 2300 m szint) hosszú távot kiválasztottam, csak a statisztikát figyeltem, hasonló kondíciójú versenyt már több mint hússzor különösebb probléma nélkül eredményesen teljesítettem. De most történt az hogy 50 km-nél minden energia elszállt, az utolsó lefelén 50 km-nél egy rendkívül köves trailen 2 alkalommal is a csodának köszönhetően maradtam nyeregben, minden izmom túl feszült volt, a pálya gyorsabban érkezett mint amennyit fel tudtam dolgozni, egyre komolyabb koncentrációs problémáim voltak. Az utolsó felfelén 6 km-en át ment a nagy harc a fejben visszafordulni és legurulni a célba, vagy folytatni. Két három pedálcsapás, hátranézés, majd újra előre, majd az egész újra. Mindez egy teljesen árnyékmentes mászás közben, 33 fokban, szélmozgás nem volt. Iszonyatos szomjúságot éreztem közben, hideg Pepsi Colára vágytam. Csak erre gondoltam és közben láttam a vázamra ragasztott itineren mi vár még rám. A kulacsokban lévő meleg isótól és víztől már hányingerem volt, szédültem is. 58 km-nél, ami a célba vezető aszfalt utat keresztező pont volt, találkoztam egy UCI bíróval és egy nyitva lévő Restauranttal, ott döntöttem, a bírónak jeleztem hogy DNF, majd az étteremben kértem egy kólát és egy sört. Veszélyesnek és értelmetlennek láttam a folytatást. A felkészülés jól haladt, valami vírus ugyan lappangott bennem a verseny hetében, de már a verseny előtti napon jól éreztem magam, jó erőben, jó kedvvel.

Azóta kb. 100X gondoltam újra a dolgot. Mi történhetett? Másnap a pálya hátralévő részét bejártam, elemeztem, gondolkodtam, kerestem a hibákat és haragudtam önmagamra. Aztán a következő tanulságokkal jöttem haza: ha idegen országban és időjárási körülmények között versenyzel, tájékozódj előtte. Gondolok itt a 33 fok és a hozzá társuló tengerparti közel 70 % -os páratartalomra. Végig azt éreztem hogy nem kapok levegőt és hogy szédülök. Ha UCI C3 versenyre mész, készülj fel hogy a hosszú táv mezőnye nem egy megszokott tempót diktál majd, ha folyamatosan előznek és ettől mentálisan elfogysz, kezeld a helyén. Ha 5 km alatt 400 méter szintet mászol olyan meredekséggel ahol a legkönnyebb áttétellel tudsz haladni és a sok kő miatt kipörög a kerék akkor a megtett szintek szinte duplán veszik el az energiát. Ha ilyen meredekség után hasonló szögben lejtő trailre érkezel rengeteg kővel az alján, nem fogsz tudni pihenni, sokszor gondot fog jelenteni az ivás, evés is. Ha a helyiek lényegesebb gyorsabbak, mert hasonló terepen és klímában edzenek (gondolok az olaszokra, szlovénekre , boszniából érkezőre és a helyi horvátokra) akkor ezt fogadd el. A sors iróniája volt hogy a célterületre gurulva érzékeltem, hogy az első kerekemben volt egy lassú defekt, tehát ha folytatom még ennek cseréje is várt volna rám.

Ez egy igazán nehéz verseny volt, jó néhány országban járva mondom ezt. De mivel az egészet életed legnehezebb és egyben legizgalmasabb versenyének éled meg, gyönyörű környezetben, eszelős pályával, ahová vissza akarsz majd menni, készülj fel rendesen, mentálisan, technikailag egyaránt. És kezd a szezont Horvátországban:-) "