ŠKODA Svätojurský MTB maratón

Csapatunk április 30.-án a harmadik szezonját kezdte meg a SKODA BIKE OPEN TOUR-ban.  A SKODA által támogatott sorozat idén is 6 szlovák maratonból áll, a nyitó verseny a Pozsony közelében található Svaty Jur -ban került megrendezésre. A verseny sajátossága hogy a rajt illetve a cél terület nem egy helyszínen , hanem egymástól pár száz méterre található.  A SKODA Tour futamai évről évre magas színvonalat képviselnek és egyre nagyobb számban érkeznek a versenyekre a szlovák versenyzők mellett külföldiek is. Egyesületünkból hasonlóan a 2015-höz idén is hárman utaztak ki, Háden Tominak és Kovács Petinek ez volt az idei első maratonja, mellettük az áprilisban már a Zselic Maratonon rajtoló Varga Ati is ott volt. Mindhárman a 42 km-es közép távon indultak, ami 1200 m szintemelkedést tartalmazott, benne két nagyobb 400 méter körüli mászással.  A közép táv  453 versenyzője két hullámban indult 20 perc késleltetéssel, elkerülve ezzel a mezőny bedugulását. Az első hullám rajta 10:00-kor volt, kellemes  napos időben. A verseny tapasztalatairól Kovács Peti mesél a továbbiakban:

"A Zselic Maratonon egy technikai probléma miatt sajnos nem tudtam indulni, így nagyon vártam már ezt a versenyt. Szlovákiába eddig minden alkalommal nagyon kellemes benyomásaink voltak, szeretünk itt versenyezni, ezért idén 8 szlovák futam szerepel a versenynaptáramba. Ezúttal is minden a korábbi SKODA futamokon tapasztaltak szerint történt, egy rendkívül színvonalas jól szervezett, hangulatos versenyen vehettünk részt. Célkitűzésem a tavalyi időeredményem javítása volt egy kb. 10 % -al, mivel a pálya megegyezett a tavalyival és a körülmények is hasonlóak voltak, így reális lehetett az időeredmények összehasonlítása.  Az első hosszabb emelkedő nagyon jól esett, jól ment, a lefeléken ismét bejött elém pár szlovák sporttárs, a második emelkedőnek már elég fáradtan indultam neki, amit a végére sikerült kipihennem és újra jó formába kerültem, de itt ismét megelőztek páran, majd innen kb. tudtam tartani a pozícióm a mezőnyben. A kitűzött cél sajnos csak részben sikerült, 7 perccel tudtam jobbat menni mint tavaly, ennél picit jobbra számítottam. Volt kedvem versenyezni, az időjárás is rendben volt, az új vázam ugyan még nem érkezett meg, így most itt egy 29-es kölcsönvázzal mentem, de különösebben ez sem hátráltatott, ez így sikerült ma. Szuper volt a verseny, örülök hogy mindhárman célba értünk különösebb probléma nélkül."

BCN-442_resize
Háden Tomi csapatunk leggyorsabb versenyzője az összevont felnőtt férfi és Master 1 (Muzi 19-39 rokov)  kategória 40. helyezettje.
9e849de322d8ec1a09b6ebe21490b4f9_resize
Kovács Peti Tomit követve a kategória 49. helyen valahol az első emelkedőn
 
BCN-1166_resize
Varga Ati idén már Master2-ben, ezúttal 30.-ként Petitől 7 perccel lemaradva az abszolutban
20160430_153941_resize
Skoda Maratonon Skoda árnyékában :-)
20160430_152926_resize
Szokásos Skoda díszlet :-)
20160430_133036_resize
Orbeák a célban
13062872_10206141128428689_3826606888667747843_o_resize
Tomi lendületben
20160430_132240_resize
Ati a célban
77aaf9d0dc3a19634cd3856cfa0ae2c0_resize
A mezőny rajt után
20160430_161219_resize
Szokásos fesztivál hangulat az eredményhirdetés előtt