Salgótarjáni Városi Bajnokság 3. forduló

Egy hét pihenő után a hétvégén ismét rajthoz álltak versenyzőink, Háden Tomi csapatunkban vendégszereplő Felföldi Vikivel 19.-én a Holdfényliget 10 órás MTB versenyen, (beszámoló hamarosan)míg Kovács Peti 20.-án a Salgótarjáni Városi Bajnokság 3. fordulóján állt rajthoz. A versenyt megelőző napokban nem volt hiány esőzésben, így vasárnap reggel a salgótarjáni Tóstrand mellett található pályáról sem hiányzott a sár. A továbbiakban Peti mesél: "Az idei monti szezonomban a mai volt a 18. verseny, ami azt jelenti hogy az elmúlt 26 hétben mindössze 6 hétvége telt pihenéssel. A motiváció és versenyzési kedv még abszolut megvan úgy érzem. A Mátra Maraton környékén az erő már nagyon hiányzott, de az elmúlt héten elég jól mentek az edzések és a mai verseny azért elég rövid volt. Salgótarján környékén nőttem fel, sok emlék köt ide, szívesen jövök bármikor ide. A sorozat korábbi futamain is indultam idén, az első futam is itt zajlott a Tóstrand környékén, bár csak a pálya eleje egyezett a maival. Korábban a master kategóriába neveztem, ők rövidebb távot mentek , így ma az ELITE - Masterba indultam. Nekünk egy 4 km-es kört kellett 3-szor megtennünk, körönként 100 méter szintemelkedéssel. A sok eső ellenére a pálya végig járható volt,a végén volt nagyobb sár, de ki lehetett tekerni végig. Jól sikerült a rajtom, de a kategóriatársak közül páran  az emelkedős részen elmentek, nagyon intenzív volt a tempó amit az ELITE versenyzők diktáltak, leszakadtam róluk. A második és harmadik kört egyedül a saját tempómban tettem meg. Végül negyedikként értem célba a kazincbarcikai Szabolcsik János mögött, több mint egy perccel lemaradva a dobogóról. Nem volt több bennem, erősek voltak a többiek, talán a pályát is jobban ismerték, ennek ellenére jól esett, lendületes, jó pálya volt, élveztem. Kint volt szurkolni édesapám is ami kifejezetten jó érzés volt, köszi fater! A verseny után pedig Rákos Tomival bringáztunk még egyet, örültem a közös tekerésnek Tomikám!"