Gerecse Maraton

A Duna Maraton után egy hét pihenő következett, majd egyesületünk Tarjánban a Gerecse Maratonon állt rajthoz. Versenyzőink közül Nagy Laci már tavaly is indult, így Ő rendelkezett egyedül némi pályaismerettel, bár idén a rajt/cél terület új helyszínt kapott. Versenyzőink a 25 km-es távon indultak, ami 610 méter szintemelkedést tartogatott. A pálya izgalmas nyomvonalat ígért, több rövidebb emelkedővel, gyors lefelékkel. Versenyzőink közül Kovács Péter már  a rajt után esett egyet, egy kétnyomsávos uton próbált helyezkedni szerencsétlenül, aki reggel tévedésből a párja nadrágját hozta el, így nem érezte magát túl kényelmesen. A lendületes rajt után versenyzőink jó tempóban haladtak, bár a nagy meleg miatt küzdöttek koncentrációs problémákkal, így az utolsó tempós lefelén először Péter alól csúszott ki a bringa, majd Varga Ati esett egy kisebbet, szerencsére mindketten folytatni tudták a versenyt. Leggyorsabban Péter teljesítette a távot, Ő Master 1 kategória 15. helyén fejezte be a versenyt, Őt követte közel 5 perc hátránnyal Nagy Laci, aki Master 2-ben 12.-lett. Harmadikként ezúttal Varga Ati érkezett, alig fél perccel elmaradva Nagy Lacitól a Master 1 kategória 20. helyén.