Duna Maraton

Július 7.-én került megrendezésre a Duna Maraton Visegrádon, mely a TOP Maraton sorozat 2. fordulója és egyben XCM Magyar Bajnokság is volt. A verseny a nemzetközi Inter Mountain Series futama is volt, így több nemzetközi versenyző is tiszteletét tette hazánkban. Egyesültünk 3 versenyzővel képviseltette magát a rövid távon ami 32 km-et és 625 m szintemelkedést jelentett. Ezúttal ideális időjárási körülmények között teljesíthették versenyzőink a távot, nem volt igazi kánikula és a pálya is elég jól járható volt, egy-két pocsolyát, sarasabb részt leszámítva. A pálya nyomvonala nagyon tetszett mindhárom fiúnak, kellemes jól tekerhető mászások, tempos, technikás lefelék. A rajt után a Salamon toronynál kicsit bedugult a mezőny, emiatt itt tolni is kellett pár métert, de ezt követően egyre jobban szakadt szét a mezőny, így jól lehetett haladni. Elsőként Kovács Péter ért célba 1:41:38 –as időeredménnyel Master1 kategória 38. helyén, őt követte Varga Attila több mint 6 perccel a Master1 kategória 67. helyén. Attilát 4 perccel követte Nagy Laci aki a Master2 kategóriában 44. helyén ért célba.