VI. Tarján Kupa

IMG_1866_resize
2013. július 29. hétfő

  A gerecse Maraton után a csapat nagyobb része egy pihenősebb hétvégét tartott míg Kovács Peti nem bírta versenykilométerek nélkül és ezúttal országúti szakágban tette próbára magát Salgótarjánban. Péter a  tavalyi Tisza Tó Maraton után most második alkalommal állt rajthoz országúti versenyen, így különösebb tapasztalattal nem rendelkezett, bolyban nem igazán érzi még jól magát, ami itt elég nagy probléma lehet. Viszont a cél versenykilométerek gyűjtése volt, illetve Péter Salgótarjánban és…

Read More >>

Gerecse Maraton

DSC_ 364_resize
2013. július 21. vasárnap

A Duna Maraton után egy hét pihenő következett, majd egyesületünk Tarjánban a Gerecse Maratonon állt rajthoz. Versenyzőink közül Nagy Laci már tavaly is indult, így Ő rendelkezett egyedül némi pályaismerettel, bár idén a rajt/cél terület új helyszínt kapott. Versenyzőink a 25 km-es távon indultak, ami 610 méter szintemelkedést tartogatott. A pálya izgalmas nyomvonalat ígért, több rövidebb emelkedővel, gyors lefelékkel. Versenyzőink közül Kovács Péter már  a rajt után esett egyet, egy…

Read More >>

Duna Maraton

DSC08706_resize
2013. július 8. hétfő

Július 7.-én került megrendezésre a Duna Maraton Visegrádon, mely a TOP Maraton sorozat 2. fordulója és egyben XCM Magyar Bajnokság is volt. A verseny a nemzetközi Inter Mountain Series futama is volt, így több nemzetközi versenyző is tiszteletét tette hazánkban. Egyesültünk 3 versenyzővel képviseltette magát a rövid távon ami 32 km-et és 625 m szintemelkedést jelentett. Ezúttal ideális időjárási körülmények között teljesíthették versenyzőink a távot, nem volt igazi kánikula és…

Read More >>

Szabadságnapi tekerés Gödöllőn

IMG_1824_resize
2013. június 30. vasárnap

Június 29.-én Gödöllőn állt rajthoz csapatunk 3 versenyzője a Szabadságnapi Futás és tekerés nevű rendezvényen. Nagy Laci csapattagunk invitálására neveztünk be a versenyre, Ő már korábbi években is indult itt. A versenyt családias hangulat jellemezte, egyszerre vettek részt futók és kerékpárosok is. Versenyzőinket elkísérte Mészáros Zoli is aki a futók 5 km-es  minimaratonján a 16. helyen ért célba.  A montis versenyen ezúttal egy táv volt kijelölve, ami 21,5 km-et jelentett…

Read More >>

MTB Piknik

IMG_3841_resize
2013. június 23. vasárnap

Egy héttel a Crosskovácsi után Vértesboglárra utaztunk, ahol az MTB Piknik Maratonon vettünk részt. A verseny a Mountainbike Challenge sorozat 3. állomása volt, idén immár 7. alkalommal került megrendezésre a Bringabanda szervezésében.  Három versenyzőnk a 21 km-es 300 m szintemelkedést tartalmazó rövid távon indult (bár itt közép távként volt meghirdetve) . Igazi nyári kánikula várt versenyzőinkre, így igazi megváltás volt 3 km után a hűs erdőbe érve tekerni tovább. A…

Read More >>

Crosskovácsi Maraton

SONY DSC
2013. június 16. vasárnap

Június 15.-én Nagykovácsiban állt rajthoz egyesületünk 4 versenyzője. Talán az év legkeményebb maratonja volt ez, hiszen a 30 km 730 m szintemelkedést tartalmazott, a táv 95 %-a terepen, erdőben haladt. Az esőzések miatt sok helyen volt sár a pályán, ami tovább nehezítette a helyenként egészen technikás lefeléket.  A 3 táv rajta 3 perces csúsztatásokkal történt, a versenyközpont idén is a Tisza Kastély parkjában volt.  A pálya nyomvonala egy 6,2 km…

Read More >>